2. Átok 1. Varázs - Újra találkozás

Helló!

Mostantól oldalt lehet pipálni, hogy hogyan tetszett nektek az adott rész (nem akarja megjeleníteni a pipálós dobozt, pedig "elméletileg" van a blogon csak technikailag nincsen). 

Mivel túl-túl sok cselekményszál függ össze így kénytelen vagyok a 2. részt több fejezetre osztani, hogy világosabb legyen minden. 

A fejezetről csak annyit árulok el, hogy nem szerepel benne Lisa, de a következő "varázsban" már ő is szerepelni fog. Na, de nem akarom lelőni a poént. Milyen Szörnyeteg lennék, hogyha elárulnám miről szól? :D

Jó olvasást!

   A király igyekezett megoldást találni a problémára, ám mindhiába. A tanácskozás nem érte el a várt eredményt így jövő héten újra összeültek. Csak egy-két reális és logikus ötlet hangzott el a megbeszélésen, de ezek is könyörtelenek voltak. Egy halandó szemével nézve nem, de egy lény látásszögéből már igen. Az egyik feltevés így szólt: a boszorkányok és a vérfarkasok veszélyesek, ezért ki kell végeztetnik őket!

   Marie királyné lassan kinyitotta a nagy faajtót és körbenézett a szobán urát keresve. Meg is találta férjét egy nagy barackszínű fotelben, ami jól illett a szoba meghitt színeihez és hangulatához. Robert király aggódó és elgondolkodó arccal nézte a fel-fel lobbanó lángokat a kandallóban. Neje becsukta az ajtót, mire felpillantott. Meglátta felesége kiengedett, hullámokban leomló, barna haját, igéző kék szemét, szépséges vonásait, kedves mosolyát és sárga ruháját.

   A férfi felkelt a fotelból és odament Marie-hez.

   − Gyönyörű vagy, kedvesem – suttogta, és kezét a nő derekára helyezte, majd megcsókolta feleségét.

   − Nem lesz semmi gond, Robert, ha eddig meg tudtuk oldani a problémákat, akkor ezután is sikerülni fog – mondta lágyan a királyné.

**

   Igazából minden olyan gyorsan történt, egy perc alatt. Egy lélegzetvétel alatt rengeteg dolog történhetakkor.

   A medve vérszomjasan nézett kiszemelt áldozatára. Szájában összefutott a nyál a gondolatra, hogy végre lakmározhat. Az alakváltóból már eltűnt minden emberiség, csak az ösztön és a benne lakó éhes vadállat irányította. Nem bírt tovább élelmet keresni, a hasa minden másodpercben egyre jobban gyengült. Már vagy három napja nem vett magához rendes ételt. A leány nem lett volna elég a fél fogára sem, de muszáj volt valami húst magához vennie. Olyan régen élte az életét medveként, hogy el is felejtette milyen emberként élni. De most nem ez foglalkoztatta. Várta a megfelelő alkalmat mikor a lány még kiszolgáltatottabb lesz. Az alakváltónak meg sem fordult a fejében, hogy a leány varázslény. Szinte semmi sem fordult meg a fejében. Az ölés vágya egyre jobban túltengett rajta, míg már nem bírt magán uralkodni. Tűhegyes fogait akaratlanul is kivillantotta. Nem volt már képes türtőztetni magát így kirontott a bokorból és a lányra akarta vetni magát. Nem sikerült a tervét végrehajtania mivel Rachel még időben felfigyelt a szörnyeteg támadására és azonnal használta erejét a megvadult alakváltón. Minden varázserejével igyekezett távol tartania a bestiát. Hol jégfallal vette körül magát, hol a jeges varázslatával fagyasztotta le. Minden próbálkozása hiábavalónak tűnt, az éhes alakváltót lehetetlennek látszott megfékezni. Új tervet kellett kitalálnia annak érdekében, hogy ne legyen vacsora. Rachel nem félt a barna színű szőrű szörnyetegtől. Hatalmas termete, éles karmai és fogai ellenére erősnek mutatta magát. Csak a vérvörös szemektől kezdett félni, de igyekezett határozott lenni. Bízott erejében, ámde ez a bizalom lassanként csorbulni kezdett, mivel jeges varázslata már kevés volt ellene. Hirtelen ötlettől vezérelve kör alakban lefagyasztotta a talajt, hogy fél percig tudjon koncentrálni. Miután ez megtörtént gyorsan próbálta előhívni rejtett képességeit. Az adottságát, amit eddig még nem kellett ilyen helyzetben használnia. Csak néha napján gyakorolta az idézést, hogy pontosan ilyen alkalmakkor időben képes legyen időben alkalmazni. Gyakorlása nem volt hiábavaló: néhány pillanat múlva már nem a saját testében tartózkodott, hanem az alakváltóéban, aki teljes erőből beleütközött a védőfalába. Rachel megszállta az éhes szörnyeteget, és így képes volt irányítani és bármikor hatalmas fájdalmat tudott okozni neki. A hercegnő kihasználta az utolsó felsorolt lehetőséget és olyan szenvedést okozott annak a férfinak, mintha egy buzogánnyal tízszer fejbe vágta volna. A medve nyüszített kínjában, állandóan a jégfalhoz csapkodta magát, hátha úgy alábbhagy a kín. Rachel ezt az egészet úgy élte meg, hogy közben férfi agyában volt. Hallotta a régi és akkori gondolatait és láthatta elmúlt emlékeit, miközben egy medve szemén keresztül nézhette a világot. Könnyű dolognak tűnt megszállnia bárkit is, ilyenkor úgy érezte, mintha másodpercenként hullámokban terjesztette ki nem mindennapi erejét a medve egész testére. Mikor már érezte néhány perc múlva, hogy az alakváltó életereje fogyóban van gyorsan kilépett a testébe és visszaköltözött a sajátjába. Ez igazából annyi volt, hogy odagondolta magát - és már benne is volt. Csak azt vette észre, hogy a felsőteste a jégfalnak van dőlve. Fejét és többi testrészét, lassan fokozatosan kezdte el mozgatni. Mindent a maga idejében kellett csinálni, szakaszosan. Először lépett ki éles helyzetben a testéből és remekül csinálta. Meg volt elégedve magával, sose gondolta, hogy egyszer ezt a képességét is kell használnia. Ez a tehetség eléggé kockázatos, mivel, ha bármi gond adódik, akkor nem térhet vissza a testébe.

   Felkelt a földről és lebontotta a jégfalát: tudta, hogy a medve már úgy sem fog már neki támadni. Ahogy lenézett a talajra meglátta a férfit. Ledermedt, nem számított rá, hogy pont ilyenkor fog találkozni vele. Az alakváltó emberi alakjában falfehér, levert, megviselt volt; hosszú fekete haja teste arcára tapadt. Reszketett és rázkódott. Rachelt hirtelen szívből megbánta tettét és lehajolt a férfihoz. Már a keze is remegett az idegességtől. A lány lassan, gyengéden megérintette a férfi remegő kezét. Ahogy megérintette az alakváltó csak még jobban reszketni kezdett. Rachel szeme megtelt kövér könnycseppekkel, amik lassan lefolytak az arcán. A régi emlékek és érzések törtek elő benne, és már nem tudta, hogy hogyan kontrollálja magát. Szeretett volna higgadtan viselkedni, de nem ment neki. Az első találkozásuktól, az utolsóig, minden emlék hirtelen elárasztotta, jók és rosszak, sőt olyanok is, amikre nem szívesen emlékezett vissza az ember. A lány gondolataiban a férfi sötét haját mindig kiengedve hordta, barna lélektükreivel őt vizslatta és az arcán állandóan látható mosollyal köszöntötte Rachelt. A hercegnőnek ezeket már lezárta magában, és nem akarta visszaidézni az emlékeket, ezért minél jobban igyekezett a valóságra koncentrálni. Próbált nem elveszni az emlékek sűrűjében.

   Letérdelt a földre és remegő kezével lassan megkísérelte csillapítani az alakváltó kínjait. Elkezdte a férfi teste felett mozgatni a kezét, hátha ez beválik. Még sohasem próbálta visszavenni varázslatát. A férfi még mindig vadul remegett, nem segíthetett már neki Rachel ereje. A lány már majdnem sírva fakadt kétségbeesésében, amikor hirtelen velőtrázó sikolyt hallott, nem is olyan távolról. Fájdalom, félelem és kétségbeesés keveredett ebben az egyetlen, egy pillanatig tartó sikolyban. Rachel reflexszerűen a fákat és a bokrokat kezdte kémlelni. Azt várta, hogy a nő váratlanul előtűnik, de nem történt semmi. Kínos csönd telepedett az egész erdőre, egyetlen zaj a lány előtt fekvő férfi zihálása volt. Piszkos, fehér ing és szakadt nadrág fedte a testét, úgy nézett ki, mint egy szegény ember – mert az is volt.

   − Nem lesz semmi baj, Zacharias, minden rendben lesz – suttogta a hercegnő mit sem törődve a sikoly gazdájával. Helyette inkább a férfihoz bújt, és összes erejét bevetette, hogy újra rendbe hozza Zachariast.

**

   A halandó leány holtan rogyott össze; miközben a teste az örök sírját jelentő földhöz ért, akkor a gyilkosa azonnal mellette termett. Támadójának még élénken élt képzeletében az az utolsó sikoly, amit áldozata hallatott. Imádta, amikor a prédái kétségbeesetten, reményt vesztve néznek rá és könyörögnek neki, hogy ne ölje meg őket. Imádta, nézni is, ahogy az áldozatai kilehelik lelküket. Neki ez volt az egyetlen táplálékforrás. Kielégítette az ölés, főleg, ha az kínhalállal jár.

   A nő hirtelen egy másik élőlényt is észlelt nem messze tőle. Az idegen arcán kaján mosoly ült, kezét karmokká formálta és szeme égett a benne lévő tűztől és gonoszságtól. Ilyenkor már nem volt megállás, de nem is tudta volna magát kontrollálni, a benne élő szörnyeteg már átvette felette a hatalmat. Irányította őt és szörnyű, kegyetlen, embertelen dolgokra vette rá. Igazából a nő jellemétől távol állt a gyilkolás és másoknak károkozás. Igazából kedves, szeretetreméltó férjezett és gyermekes édesanya volt, aki éppen akkor elfeledte, hogy ki is ő valójában. Egy szívtelen urt-boszorkány tette ilyenné egy hete. Azóta nem látta a családja, és azóta lett a rögeszméje az ölés. Olyannyira sátánivá tette ez az átok, hogy kedvtelésből végzett saját, szeretett leányával. A lány holtteste nem hatotta meg őt, még eltökéltebbé tette. Úgy érezte, hogy képes mindenre, akár arra is, hogy könnyedén végezzen az összes, útjába akadó emberrel.

   A szél vadul süvített, a levegő kezdett hűlni és vészjósló, koromfekete viharfelhők érkeztek Kalteno fővárosa fölé. Minden valószerűtlenül gyorsan történt: az első villám csíkja félelmet keltően belecsapott az egyik közeli fába, ami azt a rétet szegélyezte, ahol a nő tartózkodott; a fa lombkoronája rögtön lángra kapott, és azonnal átterjedt a többi fa koronájára is. Abban a pillanatban ért oda Willeam alakváltóként. Rögtön rájött, hogy varázslat hatására keletkezett a vihar, mivel szokatlanul erős fényű villámok és hatalmas dörgések árulkodtak, hogy minden bizonnyal egy boszorkány generálta az égiháborút.

   A fák lombkoronája kísértetiesen égtek úgy, hogy a törzsükre már nem terjedt át a tűz. A réten lévő növényeket ide-oda rángatta szél. A mező egyik felén a rémisztő nő állt, vele átellenben pedig Willeam. A férfi alakváltóként sokkal hátborzongatóbb külsővel rendelkezett a közel két méteres alakjával. Erős és tű éles fogai fenyegetően villogtak, karmai bárkit cafatokra szedtek volna; a tekintélyt, vérszomjat tükröződő kék szeme pedig csak még jobban megijesztette az embereket. Egy pillanatra megingott a nő magabiztossága, és pillanatra átsuhant rajta, hogy könnyen megölheti egy ilyen kaliberű alakváltó. De fél percig se tartott tétovázása, mivel a benne élő szörnyeteg megint arra késztette, hogy minél előbb cselekedjen.

   Willeam nem értette ezt az egész helyzetet, de érezte, hogy harcolni kell. Először azt hitte, hogy ez a nő támadta meg a nővérét, de rögtön megkönnyebbült, amikor nem érezte Rachel szagát a környéken. A nő gonoszan méregette őt, és már tervezni kezdte, hogy hogyan fogja megtámadni. Willeam egy perc alatt felmérte a helyzetet, a környezetet és az ellenfelét.

Néhány perc múlva egy villám közvetlen Willeam közelébe csapott bele a földbe. Világossá vált számára, hogy a vihart varázsoló boszorkány siettetni szeretné a csatát. A nő elkezdett közelebb lépkedni felé. Szakadt, éjfekete ruháját cibálta a szél, ahogy hosszú sötét haját is. Vérvörös szemével Willeamet vizslatta, és már el is tervezte, hogy hogyan fogja megölni.

   Willeam fogait csattogtatva támadott a nőre. Mindketten egymásra rontottak, és kezdetét vette a véres harc.