Sziasztok!
Végre sikerült megírnom a pilotot. Nem tudok róla olyan sok dolgot mondani csak annyit, amiből a fejezet címéből ki lehet találni. Hosszúra sikeredett, előreláthatólag ilyen tartalmas lesz a többi rész is (3-4 word oldal).
A blog már nem szünetel és meg van az is, hogy a részek havonta fognak érkezni. De néha-néha megjelenik pár ajánló és különlegesség. Előreláthatólag valami fog történni haloweenkor...!
Szerintem megéri elolvasni a pilotot és írni róla egy rövid véleményt, akár megjegyzésbe, akár chatbe!
A további jó olvasást!
Beast Belle
Kalteno
tíz év leforgása alatt nem sokat változott, csak annyit, hogy kicsit
fejlettebbé vált. Az országban lévő emberek annál többet. Tíz év alatt rengeteg
születtek meg, nőttek fel, és haláloztak el. Ez történt a három királyi
gyermekkel is, felnőttek és megváltoztak. A legidősebb fivér – Willeam -,
magas, erős, jóképű és délceg herceggé nőtt. A középső gyermek – Rachel – érett
nővé cserepedett, aki bármilyen esetben képes gyorsan és racionálisan dönteni.
A legkisebb – Lisa – változott a legtöbbet, de belsőleg nem sokat, ugyanolyan
pozitív és kedves maradt az elmúlt években.
A
fővárosban járt a három testvér, és igyekeztek minél jobban kiélvezni a
szabadságot, mivel az apjuk féltve engedte el őket bárhová is – bár Willeam nem
volt valami szófogadó. Willeam a város leggyönyörűbb lányainak udvarolt – mint
mindig. Rachel csak nézte az előtte elhaladó embereket, nehezen tudta megszokni
a körülötte lévő nyüzsgést. Lisa pedig csak bámulta a fiatalembereket és a
kirakatokat. Mire Rachel észbekapott, a testvérei rég máshol jártak. Legjobban
Lisáért aggódott, mindig is féltette kishúgát, és mindent elkövetett annak
érdekében, hogy ne ismerje meg tizenhat éves kora előtt a világ valódi arcát –
mert csak a híres kor betöltődése után használhatta volna az erejét. Rachel
persze a bátyjával is jó kapcsolatot ápolt, jól kijöttek, ám a lány nem
értette, hogy miért szeret a fiú ennyire felszínes életet élni. Állandóan
váltogatta a lányokat, sosem tetszett neki egyik sem igazán, egyikbe se
szeretett bele. A húga pedig a fiúkat csak nézni szerette, semmi másra nem
gondolt velük kapcsolatban.
Rachel
lassan lépkedni kezdett a lekövezett úton; mindent megnézett. A sütödét, a
ruhakirakatot, a cipőkészítőt és még jó pár boltot. Az embereket is. Olyan
békés és vidám hangulat uralkodott a városon, hogy szinte mindenki jókedvűen
sétálgatott. Nem törődtek a lakók a királyi gyermekkel, el voltak foglalva a
saját dolgukkal. Bár nehezen is lehetett a lányt felismerni: hosszú, göndör,
világosszőke haja és az arca egy kis részét csuklya takarta. Zöldes színű
köpenyt viselt, és az alá hasonló színű ruhát húzott. Külső szemmel nézve
gyönyörű volt. Rachelt nem érdekelte az, hogy pár férfi megfordult utána. Nem
lett volna képes beleszeretni egy férfiúba sem – nem akart még egyszer
csalódni.
Willeam
egy gyönyörű lánnyal kezdett el csevegni. Rövid barna haja és szeme volt a
vonzó leánynak. Willeamnek mindig is tetszettek a sötétebb hajú és a teltebb
lányok. Bevetette a csáberejét és megpróbálta elbűvölni a hölgyet.
−
Mondd, hogy is hívnak, szépséges hölgy? – kérdezte olyan hangon, amitől szinte
minden lány elolvad.
−Lia
– pirult el a lány, és egyenesen a fiú kék szemébe nézett.
−
Gyönyörű neved van – mondta, és bevetette a csibészes mosolyát.
Ezek után még fűznie kellett egy ideig Liát, míg végre
megcsókolhatta. A csók utáni szenvedélyes együttlétre sajnos várnia kellett még
néhány percig, míg zavartalan helyre nem húzódtak.
Lisa
a járókelőket kerülgetve kereste a legmegfelelőbb helyet a bámészkodásra. Ki
akarta élvezni az új közeget, és ihletet meríteni az új művéhez. A leányt
minden inspirálta; mindenben és mindenkiben meglátta a szépséget, és ha akkor
nála lettek volna az eszközei, biztos lefesti az előtte elhaladó embereket és a
tájat. Ami legjobban megihlette, az a hangulat és a nyüzsgő élet. Szolid kedély
uralkodott a városon, ahogy a járókelők beszélgettek, sétáltak vagy vásároltak.
Néhány
órával később a testvérek még jobban eltávolodtak egymástól. Willeam a város
északi felén tartózkodott a várfaltól nem messze, és kiélvezte Lia jelenlétét.
Lisa a város déli felén a mólónál a Pas-tengert figyelte. Elbűvölte a hullámzó
víz, ami a végtelenbe veszett. Véget nem érőnek, határtalannak,
megállíthatatlannak és szabadnak tűnt a hercegnőnek. A lábát lógatva ült a móló
szélénél, göndör tincseibe és uszályos szürkés ruhájába néha belekapott a szél.
Nagy, kék szemével szüntelenül csak a tengert fixírozta. Igazán gyönyörű volt,
ahogy a nap megvilágította a habokat. Még
szebb lehet naplementekor – gondolta. Nem törődött az idő múlásával. Jól érezte
magát, és nem érdekelte őt a külvilág. Csak ő létezett és a víz.
**
Rachel
az erdőben talált magára leginkább, a nagy, szinte égig emelkedő örökzöld
fenyőfák között. Így ősszel már a tölgyfák és a többi lombhullató kezdett
sárgába borulni, és felkészülni a téli időszakra. A lány lassan lépkedett a fák
között, és lassan a tölgyerdőben találta magát. Élvezte a csendet és a növények
lágy suttogását, ahogy a szél belekap a levelekbe. Olyan, mintha a fák
beszélnének, mintha Rachelnek mondani akarnának valamit. A talajt lehullott
falevelek borították, amik különböző színekben pompáztak, ahogy a fán lévők is.
Színessé és varázslatossá vált az erdő. Rachel lehunyta a szemét. Önkéntelenül
elmosolyodott, élvezte a természetet. El volt ragadtatva. Egy pillanatra
madárcsicsergés is hallatszott a távolban, majd ezt egy szarvasbőgés követte.
Nem félt Rachel attól, hogy találkozik egy ösztöntől fűtött szarvassal, mert
tudta, hogy ha megtámadná, akkor úgy is ő győzne. Kitárta karját. A szabadság
mámorító érzése öntötte el, és szíve szerint egy hatalmasat kiáltott volna
örömében. Hirtelen elhatározásból szaladni kezdett a sziklákhoz, a sziklákhoz.
A kiálló, törött gallyak néhol elszakították szoknyáját, de nem törődött vele.
Nem törődött ő már semmivel. Faleveleket kapott fel a szél és vitte magával.
Ahogy Rachel a sziklához ért, megpillantotta a tengert, ahogy alatta hullámzik,
és a kékes színű habok nekiütődnek a sziklafalnak. Sokkal messzebb kószált el,
mint gondolta. A város öt-hét mérföldre lehetett. De ez sem foglalkoztatta.
Kitárta megint a karját és lehunyta szemét. A szél belekapott szőke tincseibe,
ruhájába és köpenyébe. Felhőtlen boldogságában váratlanul elkiáltotta magát.
Ilyen szabadnak még soha életében nem érezte magát.
**
A
palotában eközben nem állt meg egy pillanatra sem az élet. A szolgák és az őrök
még szorgalmasabban végezték a dolgukat, és a királyi pár pedig igyekezett
helyreállítani az ország rendjét. Robert király és Marie királyné a
leghűségesebb és legrangosabb nemeseivel együtt ültek a tanácskozóteremben,
ahol az ország legfontosabb döntéseit hozzák.
−
Ez így nem mehet tovább! – csapott az asztalra feldúltan a király.
Rövid
barna hajába már néhány ősz hajszál is vegyült, nagy kék szemével pedig gyilkos
pillantással mérte végig embereit. Az összes nemes kínos és pattanásig feszült
hallgatásba burkolózott. Nem mertek megszólalni, nem akarták még jobban
felidegesíteni az uralkodót.
−
Nyugalom, Robert – mondta halkan a királyné, és lágyan megérintette férje
ökölbe szorított kezét. – Találunk megoldást a problémára.
Felesége
kedves szavaira lassan megenyhült Robert. Mindig is tudott hatni rá. A király
számára Marie volt a lelke sötétségében a fényforrás. Nem is tudta volna
tagadni azt a nyilvánvaló tényt, hogy gyermekeit és feleségét szerette
legjobban a világon.
−
Jól mondod, kedvesem – bólintott a király, miközben egy pillanatra a
szerelméhez fordult.
A
királyné nagy, kedves világoskék szemével a férjét vizslatta. Remélte, hogy nem
csinál semmi ostobaságot.
A
nemesek furcsállva nézték ezt a meghitt, szerelmes pillantást. Kínosnak érezték
ezt a helyzetet. Igazából szívük szerint el se jöttek volna.
A
király nagy levegőt vett, és belekezdett a monológjába:
−
Országunkban és az egész térségben nagy probléma áll fent. Egyre több gonosz
boszorkány és s-tündér varázsolja és átkozza el a halandókat. Az alakváltók
egyre többször ölnek teliholdkor. A legsúlyosabb pedig az, hogy mi megengedtük
ezt nekik. Nem kellett volna, már belátom. Reméltem, hogy egy idő után
abbahagyják, de ez nem történt meg. Már be kellene avatkoznunk ebbe a veszélyes
helyzetbe. Nem engedhetjük meg, hogy még jobban elfajuljanak a dolgok. Muszáj,
sőt kötelező közbelépnünk, mert ha ma nem tesszük, holnap már nem tehetjük meg.
Mivel van itt pár halandó is, ezért elmagyarázok pár alapvető dolgot a fajokkal
kapcsolatban. – Mindegyik széken ülő nemest jelentőségteljes pillantással
illette. Húsz ember közül csak öt volt köztük halandó.
Robert
körbenézett a termen és közben igyekezett rendezni gondolatait. A barackszínű
falakon elődei képe sorakozott, és a fapadlón bársonyszőnyeg kapott helyet. A
teremben nem volt más egy régi könyvespolcnál és egy nagy asztalnál.
Hirtelen felindulásból a király a szekrényhez ment, kivett
onnan egy ósdi bőrkötéses könyvet, majd az asztalra helyezte.
−
Ez a Varázslények könyve, ebben van
benne az összes eddig ismert faj. – Robert lassan fellapozta, és megállította a
boszorkányok résznél. – Négy boszorkány illetve boszorkánymester fajt ismerünk:
urt-boszorkány, re-boszorkány, urp-boszorkány és rep-boszorkány. Urt csakis nő lehet, és ez a legerősebb
a varázzsal bírók közül. Re bárki
lehet nem szerint, ámbár csak kevés erővel rendelkezik. Egy átokra édeskevés,
de egy bájitalkészítésre elég. Urp és
a Rep csak boszorkány lehet, az
urp-boszorkány és boszorkánymester egy meghatározott ideig kap hatalmas erőt.
Ez lehet átok is, bár egyik varázserővel rendelkező nem ad szívesen oda ingyen
ekkora energiát. A rep-boszorkány és boszorkánymester, hasonló az előbb
említetthez, csak annyiban különböznek, hogy ez a faj csak kis erővel bír.
−
Melyik boszorkányfaj gonoszkodik a halandókkal? – kérdezte az egyik szakállas
férfi.
− Mindig más és más, de legtöbbször az urp-boszorkányok, akikből
elég kevés van – mondta a király. – Van még ezzel a fajjal kapcsolatban bármi
egyéb kérdés?
Senkinek
nem volt. A nemesek egy része már hallotta és ismerte a boszorkányokat, csak a
halandók lepődtek meg. Mindig is tudták, hogy az általuk ismert világ valami
sokkal több. Meg se fordult a fejükben, hogy ennyire sokszínű.
−
Vannak még az alakváltók: mint a telj-alakváltók, akik bármivé és bárkivé át
tudnak változni. Lew-alakváltók, akik csak állattá tudnak alakulni, ők
előszererettel támadnak emberekre, mivel a hold elég rossz hatással van rájuk.
A radd-alakváltók csak egy állatfajjá tudnak átváltozni. Őket szokták a
halandók néha úgy csúfolni, hogy vérfarkas vagy farkasember. Mellesleg a
radd-alakváltók nem csak farkas, hanem medve, tigris vagy akár sas is
felvehetik. A legutolsók pedig a terk-alakváltók, akik mindamellett, hogy
bármivé át tudnak változni, még valamilyen más különleges erőt is birtokolnak.
Mint például a boszorkányok. Mielőtt megkérdezné valaki, nem, a boszorkányok
nem tudnak csak úgy más valakivé vagy állattá alakulni, ha csak nem bájitallal.
Legutoljára pedig a tündérek. Vannak köztük jók és rosszak is. A jó tündérek
felelnek a természetért, míg az s-tündérek csak kárt okoznak. Sokszor
együttműködnek a gonosz boszorkányokkal. Előítéleteket kerülvén hozzá kell még
tennem: ahogy vannak rossz, úgy vannak jó varázslények is. Várom a
javaslatokat!
**
Néhány
órával később Willeam kielégülten távozott Lia szobájából. A lány szó nélkül
hagyta, hogy a szeretője elmenjen. Megtiszteltetésnek vette azt a gesztust,
hogy a herceg őt választotta ki ágyasnak.
Willeam,
miközben kilépett a kihalt utcára, észrevette, hogy már kezd lemenni a nap és
még neki még haza kell vinnie húgait. Gyorsan útnak eredt. Először a kikötőbe
ment, mert volt egy olyan érzése, hogy Lisa ott lesz. Néhány perc múlva
kiderült, hogy a megérzése nem tévedett. A lány elbűvölten bámulta a hullámzó
habokat. Willeam hangos léptei felébresztették testvérét a csodálatból.
−
Hogy elszaladt az idő… - sajnálkozott Lisa, majd felkelt és követni kezdte
bátyját. – Mivel töltötted az idődet a városban?
Willeam
zavarba jött, nem akarta elmondani a még csak tizennégy éves húgának az igazat,
ezért csak a féligazságot árulta el.
−
Megtetszett nekem egy lány az egyik boltnál, és úgy gondoltam, hogy szóba
elegyedek vele. Egészen idáig vele csevegtem és persze bókoltam neki –
válaszolta, közben csak előre nézett, nem a mellette haladó Lisára.
A
hercegnő tudta, hogy a bátyja hazudik, de inkább nem tette szóvá. Már
megszokta, hogy női ügyeiben sose mondja el a teljes igazságot, akkor sem, ha
az nyilvánvaló.
−
Nem tudod, hogy hol van Rachel? – kérdezte Willeam némi hallgatás után.
−
Az igazat megvallva fogalmam sincs, de amennyire ismerem, biztos, hogy az
erdőben kószál. Imádja az erdőt, bár szerintem a tenger még szebb. A hullámzó
kék habok… - Azzal elkezdett művészi beszámolójába. Ilyenkor bölcsebb, hogyha
csak hallgatja az ember, mert Lisa nagy valószínűséggel magának mondja.
Elképzeli, amit mond, hogy utána lefesthesse.
Willeam csak később fogta fel, hogy kisebbik húga mit
mondott. Rachel az erdőben van.
− … s, ahogy a hajók… Valami baj van, Willeam?
– aggodalmaskodott húga, mert a herceg ledermedt és csak maga elé bámult.
Mikor
összeszedte magát és rendezte gondolatait, nagyot sóhajtott.
−Lisa, te visszamész a várba! Apánknak egy
szót sem említsél Rachellel kapcsolatban. Ha rákérdez, hogy hol vagyunk, azt
válaszoljad, hogy meg akarta nézni a naplementét – felelte parancsolóan a
herceg.
− Szóval azt kéred tőlem, hogy hazudjak?
−
Igen, de ez kegyes hazugság, mert tudod, hogy milyen atyánk rögtön a bolhából
elefántot csinál, és maga keresné fel a testvérünket. Ugye nem akarsz
veszekedést? – kérdezte kissé aljasul Willeam. Tényleg nem vagyok valami jó báty – gondolta.
Lisa
elérzékenyülten nézett fel bátyjára, aki egy fejjel magasabb volt nála.
−
Nem, nem akarok vitát – mondta, és elindult a vár felé.
Legalább Lisa biztonságban lesz, hatottam rá.
– Fordult meg Willeam fejében. Majd miután egy ideig vizslatta testvére
távolodó alakját, gyorsan berohant az erdőbe.
Váratlanul
egy hangos, velőtrázó sikoly töltötte be a levegőt.
No, itt is vagyok. :)
VálaszTörlésA szereplőkről jó sok mindent tudtunk meg, valamint néhány varázslényt is megsimertünk. :)
Tetszik, ahogy leírtad őket, nagyon egyedi volt. :)
Az enterek azonban még ide is elkénének, volt egy két helyesírási hibád, és furcsa mondatod. :D
De már kezdem megszokni, hogy másképp pakolod össze a mondatokat, mint én :D
Ez egy tipikus töltelék fejezet volt, néha jól esik ilyet olvasni :3
Kicsit kifejthetted volna jobban a város hangulatát, de egyébként tetszett ez a fekezet is. :P
Megyek is tova :3
Köszi a véleményedet és örülök neki, hogy ennyire tetszik a történet! :)
TörlésNagyon tetszik :D Örülök,hogy mindent ilyen részletesen leírtál,hogy mi is beleélhessük magunkat.A szereplők pedig egyszerűen csodásak :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire tetszik a történetem! :)
Törlés